Egy józan lány vagyok, hogyha dolgozom, mindent megkapok.
Rég nem voltam partnerem, lépést senki nem tud tartani velem.
Aztán egyszer csak itt állsz előttem, pedig nem is vagy az én esetem.
Mégis csak egy dolog jár fejemben, hogy Te leszel a végzetem.

Mert van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.

Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, éreznem kell.

Összetörni nem fogok, azt nem lehet, várnak a mindennapok.
De ha nem hívsz, meghalok, ha nem vagy mellettem folyton csak sírok.
Mi lett a józansággal, hol van a földhöz ragadt lány?
Egy idegen, aki most vagyok, egyedül minden perc annyira fáj.

Mert van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.

Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, csak téged kell.

Megint túl sokat mondtam, vajon miért csinálom, miért lett a vége ez?
Az őszinteség elűzött, most elrontottam az egészet.
A piros lámpánál állok, szól a rádió, s én némán ordítok.
Mert tudom legbelül, hogy nem hívsz többé, vége, ennyi volt.

Van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.

Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, éreznem kell.